Érzelmi tartalék

Egy kedves, idős ismerősömtől, aki meglehetősen jól viseli a nehéz helyzeteket, melyekkel szembekerül az életében, hallottam a következő gondolatot.
"Mindig legyen annyi érzelmi tartalékunk, hogy ha bekövetkezik egy váratlan, nehéz helyzet, legyen miből feldolgozni."
Mert ha pengeélen táncol valaki, ha folyamatos pörgésben van, kihasználva minden energiáját, és bekövetkezik valami nem várt nehézség, akkor könnyen összeomolhat az ember az extra érzelmi megterhelés súlya alatt.

Igen, ennyi a megoldás.
Elgondolkodtam, hogy mégis miként lehet ezt megvalósítani?
Mert a fentiekhez úgy kell tudni élni, hogy ezek a tartalékok meglegyenek.
Az ember az élete során érzelmi tartalékokat gyűjt, feltöltődik, szeret, és élvezi mások szeretetét.
Tudni kell tartalékokat képezni, gyűjteni.
Hogyan?

Például érzelmi tartalékot jelentő emlékek felidézésével, felerősítésével.
Persze csak azt lehet felidézni, ami meg is történt.
Ehhez viszont észre kell venni a mindennapokban a legkisebb örömteli dolgot is. Örülni, aminek csak lehet.
Naplementének, mosolynak, barátoknak, jó szónak. Bárminek, amit mi magunk jó dologként tudunk megélni.
De ezt csak úgy lehet észrevenni, ha nem pörög folyamatosan az ember.
Vannak persze időszakok, amikor képtelenség kiszállni a mókuskerékből, amikor a bajok jönnek inkább, amikor pörögni kell. De ha az ilyen helyzetekben is igyekszünk félig teliként látni a poharat, már jó úton vagyunk:)

Mindenki maga dönt, de lehet alkalmazni a "lassan járj, tovább érsz" életfelfogást is.
Ami nem a lustaságot jelenti, hanem a megfontoltságot, az érzelmi tartalékok képzésének képességét, az arra adott lehetőséget - önmagunk számára.

Vigyázni kell azzal, hogy észrevegyük, amikor valaki vagy valakik (hogy milyen formában, közösségben, médiumban az most nem lényeges) fel akarják élni a mi tartalékainkat.

Többek között az alábbi gondolatsort olvastam itt.
"A tőke logikája ("agymosó" gépezetei, elsősorban a médiumok közvetítésével) behatol legbelsőbb életvilágunkba - a gazdasági hatékonyság, vagyis a "minimális ráfordítással maximális eredményt" elve érzelmi életünk legfőbb vezérlőjévé válik. Így áll elő a narcisztikus személyiség, aki érzelmi kapcsolataiban folyamatosan méricskél, kalkulál, és állandó érzelmi "többletbevételre" törekszik, mely "többletbevételt" azonban nem "forgatja vissza" az "érzelemtermelésbe", mivel az énje folyamatos megerősítésére használja fel (kell felhasználnia). És (de) ha a narcisztikusok száma egy bizonyos tömeget meghalad a társadalomban, akkor előbb-utóbb elfogy a "befektetnivaló" - mivel mindenki csak kapni akar, az érzelmi tartalékokat "felélik" -, és olyan ember is egyre kevesebb akad, aki a kapcsolatok fenntartását, működtetését számítgatás nélkül mégiscsak hajlandó "finanszírozni". Így előáll az a helyzet, hogy a kommunikációk gyakorisága akár még növekedhet is, az egyének mégis végtelenül elmagányosodnak. Ez a helyzet most."

Adni márpedig jó.
Adni jobb, mint kapni.

"De szükséges az empátia „alkalmazásának” másik megközelítése is, hogy éppen a segítő képesség folyamatos fenntartása miatt szükség van az empátia bizonyos „korlátozására”, érzelmi távolságtartásra, hogy a segítő személy érzelmi tartalékai ne merüljenek ki (kiégés)."
Forrás itt.

Tehát fontos, hogy tudjunk adni, hogy ha váratlan helyzet kerekedik, magunknak is legyen elegendő tartalékunk, de ezt csak úgy lehet megvalósítani, ha folyamatosan képezzük ezeket a létfontosságú muníciókat és amellett, hogy adunk belőle másoknak, kell, hogy maradjon elég számunkra is.