Spuri! - avagy nem szégyen a futás és még hasznos is

Mottó: "Az ember futásra született, ugyanakkor a vesztébe rohan, ha csak ül."

Az ember alapvetően járásra és futásra teremtetett.
Ennél olcsóbb, egészségesebb, könnyebb sport nincs is.
Fogjuk magunkat, kinek mikor áll rá a bioritmusa, reggel délután vagy este és már lehet is menni.
Csak egy jó cipő kell, semmi más. (Levetítve, havonta csak pár száz forintos tétel egy jobb minőségű, drágább futócipő is.)

Én már évek óta futok, kisebb-nagyobb megszakítással.
Most épp egy nagyobb után, ami meg is látszik a jelenlegi teljesítményen, de nem rohanunk sehova:), van idő a fokozatosságra.
Szandi viszont egy éve tényleg rendszeresen, heti több alkalommal fut, jelenleg épp 40 perc körül egy-egy napon kb. 8km-t.
Én most 20 perc környékén vagyok..
Hogy mennyire hasznos a futás, szerintem nem kell sorolni.
Jót tesz az ereknek, a vérzsíroknak, a stressznek, a csontoknak, közérzetnek, az egészségnek.
Persze van, akinek valami miatt nem lehet futni, ott mást kell választani, de a futásnál egyszerűbb, olcsóbb, alaposabb nem nagyon akad.
Fontos a gimnasztika, bemelegítés előtte és az alapos nyújtás utána.
Találtam egy leírást, edzéstervet, ami 6, azaz hat hét alatt bárkit felhoz a nulláról napi, illetve alkalmankénti 5km gond nélküli teljesítésére. Igen, másfél hónap alatt nulláról 5km-re, fél óra futással.
Volt olyan, akinek gondot jelentett egy perc folyamatos futás is, és a hatodik hét végére, tényleg meg tudta csinálni a fentieket.
Találtam egy egy másik linket is, Google Maps-ben lehet kijelölni a a szokott útvonalat, ami alapján kiszámolja a megtett távolságot, és ha a testsúlyunkat is megadjuk, akkor hozzávetőlegesen az elégetett kalóriákat is:)

Ezt a futó kalandot bárki megengedheti magának:)

Ja és ha már nagyon-nagyon szeretjük a mozgást, egy egyszerű, fokozatosságra épülő edzéstervvel szintén hat hét alatt (de hetente csak 30perc!) megvalósítható, hogy valaki képes legyen egyvégtében 100 fekvőtámaszt megcsinálni.
http://100fekvotamasz.hu/
http://hundredpushups.com/

Te lenyomod?:)

Minek nekem autó? Vagy bárkinek?

Teljesen egyetértek Winkler Robi Totalcar-on megjelent írásával.
Pedig nagyon szeretek vezetni.
De egy percig sem vesződnék parkoló keresgéléssel, kocsi fenntartással, meg egy csomó más nyűggel, ha lenne rendes tömegközlekedés.
Mondjuk itt Pécsett csúcsidőben biztosan és kiszámíthatóan 5 percenként járnának a buszok, kevéssé terhelt időszakban pedig 10 percenként, hogy senkinek ne kelljen nyomorogni, vagy rohanni, hiszen ha elment az egyik, mindjárt jön a másik.

No és természetesen mindez annyi pénzből egy négy tagú család esetében (négy darab havi bérlet ára, még ha diák is az egyik, vagy kettő), hogy senkinek meg se forduljon a fejében mint alternatíva az autóba ülés.
Tudom, utópia.
Ezért is tetszett meg a cikk felvezetője:

 "Egy normális helyen az embernek nincs szüksége autóra. Ha nagyon vágyna rá, persze hobbiból lehet, de milyen egy hobbi már az autózás?!"

No meg a többi. Csak néhány ízelítő mondat:
"Ott van például a madridi metró: az a szembeötlő, hogy egyáltalán nem proli. Rendes emberek kapaszkodnak rajta...Az öltönyös, újságot olvasó népek valahogy feljebb húzzák egy egész metró kultúrszintjét"
"Londonban 11 metróvonalon járhatunk be 400 kilométert. A budapesti viszonyszámok 3 és 31,4. Ha a hétmilliós Londonhoz arányítjuk, a ... na hagyjuk is a számokat"
"Van tehát egy rakás normális hely, ahol nem vesznek azért autót, mert az ember egy olyan állat, akinek autója van. Egyszerűen felesleges. Ha más városba, országba, földrészre utaznak, az úgyis repülővel történik, különlegesen normális helyeken, mint például Amszterdamban gyakran közlekedő, kényelmes gyorsvasút visz a városközpontba, onnan meg már nem horror a taxi akárhová. Vonaton lehet olvasni, enni-inni, ki mit nyom, ismerkedni, laptopon dolgozgatni, netezni. Nem kell kamionokat előzni, tankolni, pisiszüneteket beiktatni, aggódni a jobb első kerék felől érkező furcsa búgás miatt"

Érdemes az egészet elolvasni a szokásos Winkler stílussal.
Én nagyon szeretem, de nem csak a poénok miatt.
A belbecs a lényeg.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.

Tapló

Körülbelül így jellemezném (és akkor finom, visszafogott és úrias vagyok) azt a fiatalembert, aki vagy a mellette ülő barátnőjének akart domborítani vagy csak roppant türelmetlen volt, de ahogy megálltam a zebra előtt, hogy egy idősebb hölgy átmehessen, kivágott mögülem és jobbról (!) megelőzött, illetve elment mellettem a zebra előtt.
Erre szokták mondani a kinyílt bicskát meg a kiskanalat a vízzel, de az érzés ott volt.
Ráaádul ahhoz, hogy ne csapja el a gyalogost, jócskán fel kellett gyorsítania, holott 20m-en belül ott a 30-as tábla, mert jön a következő zebra. Ott se lassított...
Na mindegy ilyenek miatt kár idegeskedni, persze nem lehet megállni az fogaknak az összeszorulását, de mindegy majd visszakapja máskor, mástól, ebben biztos vagyok.
Mi pedig elengedtünk a nap során egy másik helyen egy másik nénit is:)

Jó tett helyében...
Időre kellett mennünk délután, de amikor megláttuk a több száz méteres kocsisort, ami a McDrive-tól a Zsolnay-domb és Mohácsi út kereszteződéséig húzódott (természetesen elsőre csak a Zsolnay-domb tetejéig láttunk el), az első gondolat az volt: kész elkésünk. Ezt nem lehet 20 perc alatt leküzdeni.
Soha nem szoktam ilyet, de most úgy voltam vele, hogy mindegy. Valami oknál fogva a legtöbb sofőr most jó fiú volt és a külső sávba rendeződött a domb tetején levő útszűkületre tekintettel.

Olyan is volt, aki félig "megelőzte" a belső sávban a sort, de még idejekorán úgy gondolta, hogy besorol a külső sávba, ha beengedik.
Úgy döntöttem, megpróbáljuk legelöl. Persze tudom, valaki úgy is beengedi az ilyen arcátlanokat is, én is be szoktam, ha nem sietek annyira. Most engem is beengedtek. Még akkor is jobban jártunk volna így, ha percekig ott kell rostokolnunk. De jó tett helyében...:)
Hamarabb odaértünk a célunkhoz, mint máskor.
Sűrűn nem fogok ilyet csinálni, de azért a gyalogosokat elengedem, ahogyan eddig is.
És nem az új szabályok miatt.

Nekem gyerekkori élmény, hogy a Balatonnál a 71-es főút mellett mondjuk Almádiban percekig állhatott az ember, ha magyar sofőrök közlekedtek. Akik megálltak, kivétel nélkül német vagy holland sofőrök voltak.
Hogy azután őket otthon miként vették rá erre, nem tudom. Vagy büntetések tömkelege miatt vagy a kultúrájuk része, halvány fogalmam sincs. De nekem meghatározó volt, pedig még legalább 20 évet kellett várjak, mire én is elengedhettem a gyalogosokat a zebrán:)
És akkor jön egy ilyen tapló...
Na mindegy, minden jó, ha jó a vége:)

Hihető hazugságok

Feleségem az egyik pécsi klinika recepcióján dolgozik.
A héten kapott egy telefonhívást, egy hölgy érdeklődött, hogy ők hívták-e idős anyukáját, miszerint visszakapja 8 évvel ezelőtti műtétjének, illetve 3 évvel korábbi pacemaker beültetésének árát, csak mondjon egy időpontot, hogy mikor kereshetik fel.
Még jó, hogy szólt a lányának, hiszen nyilvánvaló, nem a fenti szándék miatt keresték volna fel.
A feleségem is rögtön azt javasolta a telefonáló hölgynek, hogy nem a klinika vezetését kellene keresni az ügyben, hanem rögtön a rendőrséget.
A félelmetes a dologban az, hogy a kórházi kezelések adatai valóban stimmeltek.
Tehát vagy valami közeli ismerőstől kapták az infót, aki jól ismerte a nénit, vagy egy egészségügyi dolgozó volt beépítve.
Szerintem ez utóbbi a valószínűbb, mert vélhetően nem ez az egy esetük lehet, hanem szisztematikusan keresik fel így azokat az időseket, akik korábban valamilyen kórházi kezelés alatt álltak.

Másik eset egy ismerős idős nénivel történt, akit felkerestek személyesen, hogy nyereményt szeretnének átadni neki, de ahhoz először el kell kísérniük őt a bankba, mert valamilyen indokkal rábeszélték, hogy vegye ki a megtakarított pénzét. Neki az volt a szerencséje, hogy volt annyi lélekjelenléte, hogy szóljon a bank biztonsági őrének. Így a megzavart csalók otthagyták a bankban és elmentek.
A néni rosszul lát és gyengén hall...

Lehetne sorolni gondolom az ilyen eseteket.
Engem személy szerint az első döbbentett meg inkább, mert ott már személyes információkkal is rendelkeztek, így sokkal hihetőbb volt a történet. (Természetesen ott is az idős ember a célpont, akinek talán meg sem fordul a fejében, hogy miért is kapná vissza ő az OEP által finanszírozott korábbi műtétjének az összegét...)

Vigyázzunk a környezetünkben élő idősekre, amennyire csak tőlünk telik.
Átfogó írás az idősek ellene elkövetett csalásokról itt (letölthető pdf).

"Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehezen elviselhető, válságos idők lesznek...A gonosz emberek és a szélhámosok pedig egyre messzebbre mennek majd a rosszaságban - félrevezetnek másokat, és maguk is félrevezettetnek" (2Timótheus 3:1, 13)

Extrém sport - M6, 2010. május 15-16.

Május 15. szombat

Szombat reggel Budapestre szerettünk volna utazni és ott tölteni két napot.
Mindent előkészítettünk, tudtuk azt is, hogy jön a viharos idő.
Amikor ráfordultunk az M60-as autópályára, már látszott, hogy kb. negyed óra előnyünk van az esővel szemben.
Nem is volt semmi gond, egészen Szajk magasságáig.
Akkor hirtelen egy csattanás hallatszott az autó alja felől, szörnyű csörömpöléssel kísérve.
Azt hittem leszakadt a kipufogó. Gyorsan lehúzódtunk a leállósávba, és ekkortól kezdődött a kálvária.
Elvileg csak láthatósági mellényben lehet kiszállni az autóból, sőt ilyenkor a többi utasnak is el kellene hagyni az autót és a korláton túl magát az autópályát is.

A vészvillogót bekapcsoltam, benéztem hátulról a  kocsi alá. Egy lemezdarab látszott az autó közepe táján az aszfalt és a kocsi alja közé ékelődve, de láthatóan az autó része volt egykor. Ráadásul valami víz is csöpögött elöl, jól láthatóan, mert eső akkor még nem esett.
Jobb helyen nem történhetett volna a dolog, pár száz méterrel a Szajk-Bóly kijárat előtt. (Jó vs. Rossz 1:1)
Szépen levánszorogtunk a pályáról, szörnyű csörömpöléssel. Két irányba mehettünk volna, Szajknak vagy Bólynak. Jól döntöttünk, amikor Szajk felé vettük az irány, mert csak 3 km távolságra voltunk (no GPS).
Szépen elhúztuk magunk alatt a csörömpölő cuccot Szajkig, ott megkérdeztük, van-e autószerelő a közelben.
Van! (2:1)
Vissza a főútra, kicsit tovább, és ott is van balra.
Egy irányba állt, beékelődött alkatrész darabbal tolatni...khmm. Jó hangja volt. Még jobb, mint addig.
De megoldottuk, beállítunk. Csak műhely volt, nem lakóház. Telefonszám a kapun.
"Halló, jó reggelt, elnézést, hogy zavarom, műszaki hibánk van. Látom 8-kor nyit szombaton, mikorra várható?" Nem volt várható. Sajnos nem írták ki, de ők aznap Győrbe utaztak. (2:2)
Hátrapillantva, délről, már ott tornyosult felettünk a mediterrán ciklon felhőzete.
Kb. negyed óra előnyünk volt, ahogy írtam is.
Öltönyben, nyakkendőben elég nehéz szerelni a kocsi alatt.
Át is vettem a zakómat egy kardigánra, mert a szél már olyan hideg és viharos volt, hogy fáztam.
Előrelátóan esőkabátot is vettünk a kínaiban, készülve az ítélet időre.
Azt kiterítettem, ráfeküdtem és a kocsi alá amennyire lehetett benyúlva, megpróbáltam valahogy visszaerőltetni a kocsi alján levő lemezek közé a lógó darabot.
Oldalról nem látszott, hogy csavar tört-e el vagy hegesztés engedett-e, az viszont jól látható volt, hogy valami elektromos kütyüt tart a lemez, melyből előre és hátrafelé is ment vezeték.
Tehát az sem lett volna jó taktika, ha hagyom leszakadni a lemezt, mert akkor szakadnak a kábelek is, az pedig ki tudja mit okoz...
Valahogy sikerült a jéghideg viharos szélben benyomni a lemezt úgy, hogy látszólag stabil volt.
Beültem és elindultunk vissza Pécsre.


Nagyobb térképre váltás

32 km, 40-50-nel mentünk, kitéve a vészvillogót, nehogy belénk szálljon valaki, aki nem számít a lassúságunkra. Természetesen nem az M6-on, hanem az 57-es úton.
Nagy nehezen hazajutottunk, egyszer sem esett le a fémdarab (3:2), az eső közben elkezdett ömleni.
Telefonhívások tömkelege, hogy nem jutunk el aznap Pestre, no meg a szerelőmnek is, aki nem dolgozik szombaton, de mégis megkérni, hogy legyen olyan kedves ránézni, hogy mekkora a baj, hogy ha ő nem is, de legalább más hozzáláthasson (ha nem sok munkával elhárítható még aznap a hiba).
Nagyon rendes volt, mert fogadott később. Aknára ráálltam, alánéztünk és egy mozdulattal (na jó, három:)) visszapattintotta a lemezt. Mert ez olyan pattintós megoldású volt. (4:2) Nem csavar, nem hegesztés, hanem vissza lehetett csúsztatni a helyére. Az elektronikus kütyüről pedig kiderült, hogy a lambda-szonda kipufogó felőli visszajelzője volt.
A csepegő vízről pedig kiderült, hogy az előző napi klímázás kondenzvize csöpög a kivezető csövön...huh (5:2).
Mivel igencsak elszaladt az idő, már csak a másnapi indulást tudtuk betervezni.
Mert a mediterrán ciklon már javában itt örvénylett az ország felett.

Május 16. vasárnap

Vasárnap újfent nekiindultunk, akkor már szakadó esőben, szélviharban.
Olyan gondunk, mint előző nap, már nem akadt, bár a Szajk-Bóly kijáratnál cidriztünk egy kicsit:)
Viszont jöttek új kihívások.
100-110 km/h széllökések, és folyamatos, viharos oldalszél.
Vezettem már szélben és esőben nem egyszer.
Vezettem kijárt úton, ahol a felgyűlt víz meg-megdobta az autót.
Az M6 sima volt, bár jócskán vizes.
Az autók, mint apró harangok, búvárharangok mentek egymás előtt a láthatáron.
Ki-ki vérmérsékletének, kockázatvállalásának mértékéhez választott sebességgel.
Mi a megengedett sebességgel, 130-cal.
Általában utolértük a  többieket, akik 100-120-szal mentek.
Lehetett választani.
Vagy mi is beállunk a sorba, mert csak tisztes távolból lehetett volna bárkit is követni.
Olyan nagy volt az autók vízkiszorítása, hogy csak nagy távolságban lemaradva nem jelentett volna gondot a folyamatos eső mellé az előttünk haladó(k) által felvert víz.
Én azt választottam, hogy 130-as tempóval szépen elmegyünk azok mellett, akiket utolértünk (gyakorlatilag mindenki mellett elmentünk, de bennünket is előzött jó pár 130 feletti tempóval közlekedő autó).

Tapasztalat autópályán a viharos széllel:
Először is a bevágások be- és kijáratánál szélzsákok jelezték a szélerősséget.
Soha nem a be- és kilépő részeken volt a gond a szélnyírással, hanem a bevágásokban.
Hihetetlen módon tudja rángatni az autót a szél ezekben a katlanokban, ahol még jobban felgyorsult a rézsűk között.
Másodszor logikus módon minden felüljárónál, ami átvezetett a pálya felett, megdobta az autót a hirtelen megszűnő szél, hiszen ott nem volt szükség ellentartásra, de ezt nem lehet másodpercre kiszámítani, maximum számítani lehet rá és korrigálni. Volt néhány tucat ilyen műtárgy Pestig és vissza.
Harmadszor voltak észrevétlen részek, ahol egyszer csak megszűnt a szél folyamatosan toló ereje, vagy épp még jobban megnőtt, és az autó váratlanul elindult az út széle felé.
Két kézzel szabályos fogni a kormányt, én sokakhoz hasonlóan egyel szoktam. De most két kézzel tartottam, rendesen:)
Amit eddig még az életben nem tapasztaltam: Paksnál volt egy rész, ahol tövig nyomott gázpedállal, az autó nemhogy nem gyorsult, vagy legalább tempót tartott volna, hanem lassult...:)
A mutató szépen kúszott vissza 120 felé.
Addig se, azóta se volt ilyen "élmény":)

A programot vasárnap nagyon élveztük.
A visszaút hasonló kihívásokkal, de rendben ment.
Tényleg extrém volt.

Be Yourself - avagy ne légy szamár.

Két dolog járt tegnap a fejemben (csak úgy ott hátul, a kispolcon).
Az egyik, az apáról, a fiáról és a szamárról szóló történet. Amikor útközben mindenért megszólják őket.
Ha nem ülnek fel a szamárra, akkor bolondok, mert csak kísérgetik a szamarat. Ha a fiú ül rajta, akkor szívtelen az apja iránt, ha az apa, akkor a fia iránt, ha mindketten, akkor a szamarat nem kímélik. Amikor kínjukban ők viszik a szamarat a vállukon, megint csak ők a bolondok.
Konklúzió: nem lehet (és nem is kell) mindenkinek tetszeni.

A másik, ami a fejemben volt, a ma oly divatos szlogen: "Be Yourself - Légy önmagad".
Kíváncsi voltam milyen képeket dob fel erre a felszólításra a Google.
Találtam is egy nagyon jót. (A forrás Flickr, de a tulajt nem találtam csak a linket.)

Ami eszembe jutott a képről elsőre, az a másság (nyilván nem csak nekem ugrik ez be).
Nem könnyű másnak lenni, de még mindig jobb, mint belepréselődni abba, amit nem akarunk.
A másság nem egyenlő a különcséggel, a mindenáron különbözni akarással.
A világ uniformizálni szeretne. Nagy ötlet a jelszó: "Be Yourself - Légy önmagad".
Mert miközben ezt szajkózzák mindenütt, arra késztetik az embereket, hogy egy jellemző minta szerint beszéljenek és cselekedjenek, vagy ilyen céljaik legyenek (siker, pénz, csillogás; esetleg: szex, pénz, hatalom).

Lehet és kell is különbözni mindettől (1János 2:15-17).
De a különbözőségnek célja kell, legyen (Prédikátor 12:13).

Erre a területre nem vonatkozik egyik kedvenc könyvem címe: "Mindenki másképp egyforma".

Akkor hát különbözöm, tehát vagyok?
Remélem, igen, és éppen ezért leszek is:)

Cérnaszálon

Ma akadtam rá a Yanko Design oldalra, jelmondatuk: "Funkción túli forma, vagy Forma a funkción túl". Lényeg a lényeg, tipikus design oldal, jópofa, gondolatindító ötletekkel, melyek önmagukban teljesen haszontalanok, de feldobhatnak egy-egy sarkot a lakásban, mert meghökkentenek.
Az oldal nyelve angol, de a képek önmagukért beszélnek.
Ki is tettem az RSS feed-et róluk az ajánlott blogok közé, ide jobbra.

Az egyik bejegyzésben egy tesztpéldány formájában levő kompakt varrógépről írnak.
Nem igazán tudtam eldönteni hova írjak erről a kütyüről.
Mert valahol olyan, mint egy nyomtató, tehát lehetne a WindowsLive-os blogban is vagy inkább a Hasznos holmik között. Mivel még csak koncepció, viszont érdekes, inkább maradtam itt.
Majd adok a bejegyzésnek "kütyü" címkét, olyan úgy sincs még:)

Lényeg, hogy sokszor akadnak bele abba a problémába azok, akik egyáltalán tűt (varrógépet:)), és cérnát vesznek a kezükbe, hogy milyen színű, árnyalatú cérnát válasszanak.
Van akinek bőven van otthon a színekből, van, akinek csak az alapszínek.
Ez a varrógép 4 színből (bíbor, cián, fekete és sárga) keveri ki a festéket, amivel azután befesti a cérnát.
Pontosan olyan árnyalatúra, amilyet szeretnénk, amilyenre szükség van.
Így elég lenne egyetlen színű cérna otthon: fehér:)

Kérdés, hogy hány mosást bír az így színezett cérna?
Még akkor is kérdéses, ha mosódióval mossuk:)

Lemondás - avagy néhány közhely és Dr.House

Szerdán háttér-televíziózás gyanánt hagytuk hadd szóljon Dr. House.
Az egészből az maradt meg, hogy egy magas intelligenciájú férfi direkt olyan gyógyszert szedett (melynek mellékhatásait azért napi 1dl alkohollal kiküszöbölte), amitől látványosan csökkent az IQ-ja (átmenetileg, mert amikor abbahagyatták vele, rögtön visszatért).
Azért tette ezt, mert így tudott "egy szinten lenni" a feleségével.
Magas IQ-val zseni volt, de végtelenül magányos.
Alacsonyabb IQ-val idegenvezető, de boldog ember, és így a felesége is boldog volt.

Ennek kapcsán gondolkodtam el, hogy egy kapcsolatban ki és miért mond(hat) le bizonyos dolgokról.
Jobb adni, mint kapni, ez alapvetés (Csel. 20:35).
Illetve, hogy "senki se keresse a maga hasznát, hanem a másikét" (1Kor. 10:24).
Lemondani tudni kell.
Ez éles ellentétben áll a mai világ felfogásával, a csak te, csak neked, csak most, mert megérdemled filozófiájával.
Lemondani egy kedvenc időtöltésről a másik kedvéért. Esetleg együtt gyűjteni valamire, amit ő szeretne igazán (vagy csak beleegyezést adni, hogy ha szeretne, vásárolhasson a MESKA-n:)).
Netán gyereket vállalni vagy épp nem vállalni, hogy a másiknak kedvezzünk.
Időnket, energiánkat, figyelmünket adni, amiről így mi lemondunk, de neki jobb lesz.
De nem csak neki, nekünk is. Mert aki öntöz, önmaga is vizes lesz.
Persze ha ez nagyon egyoldalú, ha a partner ezt kihasználja, előbb-utóbb elvész az öröm.
De ha mindketten igyekeznek, akkor az aranyszabály fényében ("Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük;") együttesen átélhetik az adakozás vagy épp lemondás örömét.

Semmi új nincs mindebben, mondhatni közhely. De a közhely pont azért közhely, mert az alapja mindenki által széles körben ismert, elfogadott, unalomig ismételt.
Nem is kell ezeken naponta gondolkodni. Inkább tenni érdemes.
Nekem most Dr. House páciense kapcsán jutott eszembe, amit igazából napról napra igyekszem megtenni a családért, barátokért, és ha lehetőség van rá egy-egy adott emberért is.
Lemondani valamiről, mások javára. És nem azért mert mártír szeretne lenni az ember. Hanem, mert adni jó.
Mert megérdemlem;)

Cápamese

A címben szereplő történet, a Cápamese ugrott be ma reggel, miközben arra vártunk Barnival, hogy lekanyarodhassunk a Szigeti útról, balra, az Orvoskarhoz vezető Kürt utcába.
Türelmesen nézegettem, hogy hol szemtelenül egymás elé tolakodva, hol udvariasan beengedve a másikat fogynak előlünk az ugyancsak balra kanyarodni szándékozó autók.
Egyszer csak egy kisfityó fordult ki az utcából jobbra kis ívben, éppen egy hatalmas, fekete BMW elé.
Nekünk is volt kispolszkink, tudom, ez nem az az autó, amivel bárki elé, bármilyen forgalmi helyzetben is be lehetne ugrani, hiszen nem gyorsul.

Így egy ilyen manőver minimum feltartja az érkező autó(ka)t.
Ehhez képes nagyon muris volt a látvány, ahogy megérkezett a tompított fényszórókkal közlekedő, ezért még élethűbb sárga szemű szörny benyomását keltő hatalmas BMW a kispolák mögé.

Mint amikor egy óriási cápa elé odaszemtelenkedik egy kis hal.
Látni, érezni lehetett, ahogyan megtört a nagy gép lendülete, mint a tornyosuló hullámfal a parton, hiszen nem akarta letolni a kicsi kocsit az útról.
A BMW-s sofőr számára egy jó pont, hogy se nem dudált, se nem villogott.
Szerintem annyira meglepte a manőver és az arcátlanság, hogy elfelejetett mérgelődni. Még az is lehet, hogy ő is mosolygott az akció láttán, ahogyan én is.
(Vega cápa volt, mint a rajzfilmben:))
De legalább jól indult a nap...:)