2010. augusztus 14., szombat

Régen volt, hogy is volt?

Gondolkodtam, hogy hova írjam ezt a bejegyzést.
Mert egyrészt számítógépekről szól, ami nem biztos hogy sokakat érdekel, másrészt annyira régi szoftverről, hogy a pctámogatás blogomba nem igazán illik. Ide is inkább csak azért mert maga az érzés volt fura, amikor szembe kerül az ember egy 15 éves technológiával.
Nem tudom, hogy ki használt Windows 3.1-es operációs rendszert, de én azzal találkoztam először anno, mikor elkezdtem dolgozni az egyetemen.
Majd csak utána jött a Windows 95/NT/98/Millennium/2000/XP/Vista, és tavaly óta a Windows 7.
Már ez a felsorolás is rádöbbent, hogy nagyon régen volt, amikor naponta használták a kutatók, illetve a klinikai orvosok a Windows 3.1-et.
Akkor persze napi rutin volt, de azután szépen lassan kikopott, jó ideje pedig hírét se nagyon lehet hallani, maximum régi mérő műszerek, analizátorok kiszolgálójaként. De pont ezért itt-ott még használják. És amit használnak az az entrópiának engedelmeskedve el is romlik idővel.
Így is lett, és újra kellett telepíteni az operációs rendszert.
Először a DOS-t, majd a Windows-t., flopilemezekről.
Mivel a gép annyira régi, hogy CD-ROM sem volt benne.
3 DOS lemez, 10 Windows. De legalább meg voltak az eredeti telepítők, ami nagy szó.
Csak reménykedtem, hogy nem a hetedik lemez lesz majd hibás:)
De nem, minden rendben volt.
Sikerült leporolni a 15 éves emlékeket, így még a mérőműszer szoftvereit is fel lehetett telepíteni.
Gyorsan le is fényképeztem, mert ilyet még/már én se sűrűn látok:)




Fura volt egyesével floppy-t dugdosni, ma, amikor a legtöbb szoftver DVD-ről, vagy éppen az internetről letöltve települ, amikor a gépekben nem, hogy floppy meghajtó nincs, hanem újabban már pl. a netbook-okból a DVD egységet is kihagyják.
A jövő pedig úgy tűnik, hogy az okostelefonoké, illetve a táblagépeké lesz, amivel igazából nem is lehet, de nem is kell foglalkozni az átlagos felhasználóknak.
Olyan lesz (illetve már az), mint a TV. Bekapcsoljuk és megy, de hogy mitől azt nem tudjuk:)
De nem is kell.
(Mint Csodabogár a Kelly hőseiben: "Én csak vezetem a tankot, de hogy mitől megy, azt nem tudom.":))

Nincsenek megjegyzések: