2015. január 1., csütörtök

Blogstatisztika 2014.

Egy kis látogatottsági statisztika.
Az elmúlt évek során az interneten megjelent blogbejegyzéseimet, egyéb írásaimat, valamint képeimet mintegy másfél-millióan olvasták, látták (kb. 260 ezren többször is).
3,75 milliónál több oldalletöltés volt.
A Föld 202 országából és szigetéről érkeztek a virtuális látogatók, információt, vagy informatikai megoldásokat keresők.

Köszönöm! :)

(Lentebb egy kicsit részletezem a különböző blogjaim érdekességeit. Nem dicsekvésből vagy ilyesmi, hanem magamnak szeretném rögzíteni, hogy évről-évre merre haladnak a blogok. Pontosan azért, ahogy a mostani, 2014. év végi összegzés is összehasonlítható a 2013. év végivel.)


Egymillió-ötszázezer látogató



Több mint hárommillió-hétszázötvenezer oldalletöltés




Látogatók a Föld 202 országából és szigeteiről


A számítógépes problémák megoldásával kapcsolatos blogot több mint 700 ezren látogatták eddig mintegy egymillió-százhúszezer oldalletöltéssel, a világ 202 országából és szigeteiről.
Ez a PC-s blog három blogból áll: egy eredetiből, amin most már csak a korábban odalátogatók kedvéért jelentetem meg az új bejegyzéseket, illetve annak tükörblogjából, ami mára már a "fő" blog lett, valamint egy angol nyelvűből, mivel egy idő után már rendszeresen jöttek a magyar nyelvűekre a világ számos országából. Ez utóbbi büszkélkedhet a 202 országból odalátogatókkal.




Nincsenek megjegyzések: